Elrabolták a magyar válogatottat, csak Bogdánt és Szalait nem

A tavalyi és tavaly előtti biztató eredmények, a svédek hazai legyőzése és az, hogy az utolsó körig élt a reményünk a továbbjutásra az Eb-selejtezőcsoportból, régen látott pozitív reakciókat váltott ki a magyar szurkolókból, akik joggal várták szerdán is azt, hogy legjobbjaink győzelemmel kedveskednek nekik 2012 első válogatott meccsén.

 

Könnyen lehet, hogy legjobbjaink ezt meg is tették volna, de valószínűleg tegnap este nem őket láthattuk az ETO Park gyepén futkározni. Merthogy jószerével Egervári Sándor tizenegye ezt tette a pályán: kilencven perc is kevés volt hozzá, hogy taktikát, ötletességet, tudatosságot felfedezzünk a magyar válogatott játékában!

 

Elkeserítő volt látni azt az ötlettelen futballt, amit a bolgárok ellen bemutattunk. Bár Szalai Ádám rögtön a meccs elején fejelt egy kapufát Dzsudzsák Balázs körülbelül négy beadásának egyikéből, a bolgárok hamar rájöttek, hogy ha rajtunk múlik, itt nem kapnak ki.

 

Joggal éreztük azt a lefújást követően, hogy elrabolták a nemzeti tizenegyünket, de még szerencse, hogy az elkövetők nem voltak elég alaposak, és két játékost itt hagytak. Ha ugyanis elviszik magukkal Bogdán Ádámot, akinek a káprázatos bravúrjai nélkül most egy 4-1-es vereség után nyalogatnánk a sebeinket, és Szalai Ádámot, aki több mint egy év után visszatérve a válogatottba egyedüli magyarként veszélyes volt a kapura, mi több, gólt is szerzett, akkor a mostaninál is nehezebb lenne megmagyarázni a bizonyítványt. 

 

Nincs ezen mit szépíteni, gyatra futballt mutattunk be szerdán. A védelmünk átjáróházként működött. A jobbszélen Varga Józsefet akkor futotta le, vagy forgatta meg Ivelin Popov, vagy aki épp arra járt, amikor akarta. A DVSC-TEVA erőssége nagyjából három értékelhető megmozdulással vétette észre magát.

 

Nem sokkal teljesített jobban nála Kádár Tamás sem a másik szélen, de igazából ez nem csoda, hiszen mit várunk egy olyan játékostól, aki legjobb esetben is csak a kispadot melegíti hétről-hétre a Newcastle Unitedban. A két középső védő, Juhász Roland és Korcsmár Zsolt igyekezett megállítani a bolgár akciókat, ám ők is rendre bizonytalankodtak, mintha nem értették volna meg tökéletesen egymást.

 

A középpályán Hajnal Tamás szinte észrevehetetlen volt, a másik oldalon Dzsudzsák Balázs ugyan akart, de három-négy jó beadáson kívül többre neki sem futotta, a második félidőben pedig alig ért labdába. 

 

A középpálya közepén Buzsáky Ákos és Pintér Ádám sem váltotta meg a világot, bár utóbbi lövése kétségtelenül kellett ahhoz, hogy a 42. percben Szalai Ádám megszerezze nekünk a vezetést. Az a Szalai, aki szerda este az egyetlen olyan csatár volt, akiről egy futballhoz valamicskét is értő első látásra meg is mondta volna, hogy ez a srác támadó.

 

Ékpárja, Szabics Imre szinte észrevehetetlen volt, alig mozgott, a labdákat nem tudta jól megjátszani, helyzetbe talán nem is került. Egervári Sándor a szünetben hármat is cserélt. A Hajnalt váltó Elek Ákoson látszott az akarás, na meg az, hogy nincs játékban.

 

A Buzsáky helyére beálló Koman Vladimir szintén próbálkozott, ő legalább bevetett egy-egy váratlan cselt, de ő is messze volt korábbi önmagától. A Szabics Imrét váltó Németh Krisztián kapcsán az a kérdés vetődött fel bennünk, hogy vajon mit keres a válogatottban?

 

Egy félidő alatt igazi helyzetbe nem került egy 17 méteres lövésen kívül, ehelyett kakaskodott, és begyűjtött egy felesleges sárgát. Mintha nem minden lenne rendben a még mindig csak egy nagy tehetség szintjén álló támadó fejében, de talán az sem okos döntés, hogy néhány jó hollandiai meccs után ódákat zengjen róla a sportsajtó. 

 

A Szalai Ádám helyére beálló Priskin Tamásnak voltak jó megmozdulásai, de a gól az ő játékában sem volt benne. A remeklő Bogdán Ádámot váltó Király Gábor hozzá sem tudott szagolni Valerij Bozsinov bal felsőben kikötő lövéséhez, így csak annak örülhetett, hogy 86. alkalommal ölthette magára a címeres mezt és a mackóalsót, beérve ezzel a kapusoknál csúcstartó legendát, Grosics Gyulát. A Dzsudzsák Balázs helyére érkező Laczkó Zsolt szintén elkönyvelhetett egy újabb válogatottságot, de semmi több. 

 

Mivel egyénileg gyengén teljesítettek legjobbjaink, így a csapatjátékról sem tudunk jókat írni. Elképzelés, ötlet, váratlan megoldások nélkül játszottunk. Szembetűnő volt, hogy amíg a bolgárok egy-egy passz után továbbfutottak keresve az összjáték lehetőségét, addig a mieink rendre megálltak. Kevés volt a mozgás, a támadójátékunk statikus és sablonos volt.

 

Feleslegesen erőltettük a felíveléseket, amiket ha mondjuk Szalai le is tudott fejelni, az akciónak ott vége is volt. Hiányoztak a jó beadások, a mélységi beindulások. Érthetetlen volt, hogy Egervári kapitány miért éppen azt a két játékost cserélte le, aki futballistaként funkcionált a pályán: Szalai Ádámot és Bogdán Ádámot. 

 

Természetesen a meccs után jöttek a szokásos frázisok az idény eleji formáról, a meccshiányról és a többi, és a többi. Nem mondhatunk mást, csak azt, hogy kérjük vissza a tavalyi válogatottat, amelyben volt tűz, lelkesedés, és ha a játék nem is volt mindig egetverő, a fiúk hajtottak, mentek előre, és ez általában meg is hozta a gyümölcsét. Júniusban az Eb-részvétel előtt álló írek és csehek ellen lehet, sőt, kell is javítani. Reméljük addigra visszakapjuk a válogatottunkat…